Édes Otthon Vendégház
Sokszor hangoztatom, hogy a vendéglátást nem lehet tanulni!
Ez egy adottság, melyet kellő gondossággal és figyelemmel kell a vendég elé tenni.
2008-ban a Lek-Vár-Lak bemutatótermet és kisüzemet, 2010-ben az Édes Otthon kisvendéglőt és 2013-ban az Édes Otthon vendégszobákat készítettük el azoknak a kedves vendégeinknek akik értéklik a kreativitást, kézimunkát, egyediséget, nyugalmat és a szeretetteljes vendéglátást.
A valamikor istállóként és terménytárolóként használt épületben 5 darab két személyes szoba került kialakításra. Szobáink mindegyike franciaágyas, 2 mosdóval rendelkező fürdőszobás kialakítású. A szobák hangulatuk és berendezésük szerint kapták nevüket. Úgy gondoltuk, hogy mivel az emberi ízlésvilág igen szerteágazó így legyen választási lehetőség hangulatok és praktikusság szerint. Az apró részletekre is megpróbáltunk figyelni. A szobák díszítését, belső hangulatát saját ötletek alapján, saját készítésű dolgokkal dobtuk fel! Hiszem, hogy a belefektetett energia és szeretet visszatükröződik és örömet tud vele okozni a nálunk megszállt vendégeknek!
A teljes kikapcsolódásra vágyó vendégeknek rendelkezésére áll: napozó ágyak, pihenő fotelek, szalonnasütő hely, ping-pong asztal, kerti grill, játszótér, fedett valamint rossz idő esetén zárt közösségi tér, csocsó asztal, darts, hintaágy. Étkezést igény szerint tudunk biztosítani.
Nagy szeretettel várjuk azokat a vendégeket akik vidéki nyugalomra és igényes,személyes vendéglátásra vágynak!
“Legyen a házikónk kis időre tiéd,
szívedben vidd el otthonunk melegét!”
Édes Otthon Vendégház felszereltsége
Saját parkoló, WiFi
Ping-pong, csocsó , kerti grill, darts, hintaágy, fedett közösségi tér
Horgászás (500 m távolságra)
Kerékpárkölcsönzés (10 m távolságra)
Alapszolgáltatások: Kávézó (fizetős), kerthelyiség
Pihenőhelyiség
Környék, elhelyezkedés: zöldövezeti, romantikus, hegyvidéki, erdei
Étkezés
Bográcsozási, grillezési lehetőség, tárcsán sütés-főzés
Legközelebbi nem saját étterem 10 m
Gyerekbarát szolgáltatások: asztali etetőszék, babajátékok
Foglalás
Emailen: lekvarlak@gmail.com
Telefonon: +36 20 405 5904
Facebookon: https://www.facebook.com/edesotthonvendeghaz
De megtalálsz bennünket szállásfoglaló oldalakon is.
Szobáink
TENGERÉSZ SZOBA
![](https://www.lekvar-lak.hu/wp-content/uploads/2023/03/01_tengeresz-szoba-v.jpg)
Tengerész szobánk számunkra a nyarat idézi, az általunk gyűjtött kagylókból díszítettük a berendezés jó részét. Ha jól figyelünk, hallhatjuk a kagylók meséjét. 🙂
ROMANTIKUS SZOBA
![](https://www.lekvar-lak.hu/wp-content/uploads/2023/03/02_romantikus-szoba-v.jpg)
Romantikus szobánkban a rusztikus bútorok, csipkék, csuprok, virágos kispárnák segítenek abban, hogy kiszakadhass a mindennapok monotómiájából.
AFRIKAI SZOBA
![](https://www.lekvar-lak.hu/wp-content/uploads/2023/03/03_afrikai_szoba-v.jpg)
Afrikai szobánk elrepít a dobok, ősi táncok világába,csimpánzunk pedig jelképezi a vadvilágot.
LEVENDULA SZOBA
![](https://www.lekvar-lak.hu/wp-content/uploads/2023/03/05_levendula_szoba-v.jpg)
2021-ben levendulába borítottuk egy szobánkat, mely azonnal vendégeink kedvence lett. A lila-fehér-zöld színekkel árnyalt szobához egy rusztikus fürdőszoba tartozik hidromasszázs zuhanykabinnal.
TÜNDÉRLAK
![](https://www.lekvar-lak.hu/wp-content/uploads/2023/03/06_tunderlak_szoba-v.jpg)
Kedvelt romantikus szálláshelyünk kertre néző nappalival, saját terasszal, hintaszékkel. A házikó 2-4 fő részére berendezett vintage stílusú szállás.
FLINSTONE HÁZ
![](https://www.lekvar-lak.hu/wp-content/uploads/2023/03/07_flinstone_szoba-v.jpg)
Flinstone házunk picike, de hangulatos. Terasza viszont annál nagyobb, ráadásul kis tavunk mellett található, így igazi vízparti romantikát élvezhetnek az itt megszállók.
Teljesen különálló házikó a kertünk végében így igazán el lehet zárkózni többi vendégünktől.